A MINSZKI ÁLLAMI NYELVÉSZETI EGYETEM

NYÍLT LEVELE A PARTNERINTÉZETEKHEZ

2020. szeptember 5.

Mint a Belorusz Köztársaság állami egyetemének, a Minszki Állami Nyelvészeti Egyetem (MSLU) hallgatói, öregdiákjai és oktatói azért írunk, hogy valamennyi partnerszervezetünket megszólítsuk.

Az elmúlt hetekben az egész belorusz nemzet tömeges tiltakozásokba és a rendőri brutalitásba sodródott válaszul a 2020-as elnökválasztásra, melynek során ellenzéki jelölteket börtönöztek be, független választási megfigyelőket zártak ki a szavazóhelyiségekből, és helyi választási bizottságokat helyeztek nyomás alá a hatóságok, hogy Alekszandr Lukasenka hivatalban lévő elnök érdekében hamisított szavazatszámlálási adatlapok írassanak alá velük. A tisztességes választási folyamatnak ez a botrányos semmibe vétele országszerte békés tüntetéshullámot váltott ki, amire a Lukasenkát támogató rohamrendőrök tömeges letartóztatásokkal és brutális erőszakkal reagáltak. Azokat, akik bármilyen befolyásos pozícióból fel mertek szólalni a Lukasenka-rezsim állami terrorizmusa ellen, legyen szó kreatív szakemberektől, egyházi vezetőktől, kormánytisztviselőkről vagy diplomatákról, eltávolították hivatalukból vagy lemondásra kényszerítették. Így sokan, karrierjüket vagy személyes biztonságukat féltve a némaságot választották.

A Minszki Állami Nyelvészeti Egyetemet is érintik a folyamatos zavargások. 2020. szeptember 1-jén, Fehéroroszországban az új tanév első napján a rohamrendőrök őrizetbe vették az egyetem előtt békésen demonstráló tüntetőket, akik nagy része MSLU hallgató, néhányukat pedig ismeretlen milícia rabolta el.

Akik az egyetemen próbáltak menedéket keresni, azokat kezdetben zárt ajtók fogadták, és a vezetőség csak vonakodva, egy másik, az épületben rekedt diákcsoport unszolására engedte be őket. Az egyetem előcsarnokában a hallgatók szembe kerültek a vezetőség egyik tagjával, aki figyelmeztette őket, hogy amennyiben továbbra is tiltakoznak a meghamisított választások és a rendőrség brutalitása ellen, a letartóztatások az egyetem falain belül is elkezdődnek majd. Habár hallgatóknak egy másik kijáraton át menekülve sikerült elkerülniük a letartóztatást, az egyetem képviselője nem szolgált biztosítékkal arra, hogy az MSLU mindent megtesz a fogvatartottak és elraboltak támogatásáért. Ehelyett az egyetem közleményt adott ki, amelyben felszólította a hallgatókat, hogy fejezzék be a tüntetést az egyetem helyiségeiben és környékén, teljesen figyelmen kívül hagyva a más helyszíneken tüntetőket érő atrocitásokat.

Az MSLU hallgatói számtalan további esetben számoltak be az egyetem területén a tiltakozókat filmező és fenyegető rendőrség illetve egy azonosítatlan álarcos milícia tagjainak jelenlétéről. A milícia további MSLU hallgatókat tartóztatott le brutális módon az egyetemen falain belül; tette mindezt a vezetőség és biztonsági személyzet beavatkozása nélkül. Legalább egy oktató tiltakozásul lemondott, mások petíciót nyújtottak be, melyben válaszlépések megtételére szólították a vezetőséget. A rektor csak szeptember 4-én döntött úgy, hogy a hallgatók és a szülők részvételével rendkívüli értekezletet tart, ahol ígértet tett a „helyzet kivizsgálására” valamint az egyetemen belüli további letartóztatások megakadályozására. E szavak sokak számára, akik szemtanúi voltak az elmúlt napok fokozódó brutalitásának, üregesen csengtek - különös tekintettel arra, hogy a kérdéses vizsgálatot minden bizonnyal a tömeges letartóztatásokban és a politikai erőszakban bűnrészes Belügyminisztérium fogja vezeti. E levél írása közben is aggodalommal tölt el minket a gondolat, hogy milyen következményekkel jár mindez a Minszki Állami Nyelvtudományi Egyetemen tanulói és dolgozói számára.

Mint állami egyetem, amelynek alkalmazottai ténylegesen közalkalmazottak, és amelynek rektorát, Natalia Baranovát a hivatalban lévő elnök személyesen nevezte ki, az MSLU nagyon kevés akadémiai szabadságot vagy védelmet élvez a rezsim követeléseivel való dacolás potenciálisan súlyos következményeivel szemben. Megértjük az MSLU tisztviselőinek aggodalmát nemcsak a saját karrierjük miatt, hanem azon egyetem jövője miatt is, ami olyan sokat jelent mindannyiunk számára. Nem tudunk azonban nem visszarettenni attól, ahogy az egyetem eddigi válasza megmutatta az erkölcsi iránymutatás hiányát, amelyre ebben az időszakban az itt tanuló és dolgozó embereknek annyira szükségük van. Az MSLU tanított meg minket a kritikus gondolkodásra, és bátorított minket arra, hogy annak sokféle nyelvén szóljunk a világhoz, így most különösen fáj azt látni, hogy e szívünknek oly kedves hely nem áll ki az igazságosság, a törvényes eljárásrend és az alapvető emberiesség mellett.

Arra kérjük az MSLU nemzetközi partnereit, hogy forduljanak az egyetem vezetéséhez, és ítéljék el nemcsak a belorusz politikai erőszakot, hanem a MSLU vezetőségének kudarcát az arra való reagálásban és saját hallgatóinak, oktatóinak és öregdiákjainak támogatásában.


Arra kérjük az önök szervezetét, hogy foglaljon állást, mert bár lehet, hogy a mi hangunk nem lesz elég, az Önöké változást hozhat. Az ország vezető idegennyelvi és nemzetközi tanulmányi intézményeként az MSLU-t nagy büszkeséggel tölti el nemzetközi hálózata és együttműködése más intézményekkel a világ minden pontján. Ha ezek az intézmények együttesen aggodalmukat fejezik ki az MSLU helyzetével kapcsolatban, és felszólítják az egyetemet, hogy akár politikai hovatartozása ellenében is válassza saját embereinek támogatását, ez nagyban hozzájárulhat a hallgatók és oktatók üldöztetés elleni védelméhez, valamint ahhoz, hogy az egyetem a Belorusz Köztársaság alkotmánya garantált szólásszabadság és politikai önkifejezés biztonságos menedéke lehessen.


Hallgatók, öregdiákok és a Minszki Állami Nyelvészeti Egyetem oktatói

Az MSLU jelenlegi és volt hallgatóiként és oktatóiként nyílt levelet írtunk Natalia Baranova rektorhoz, amelyben felhívtuk az egyetem vezetését, hogy végre találja meg hangját, és szólaljon fel a meghamisított választások ellen, valamint támogassa a békés tüntetőket és aktivistákat, köztük számos MSLU diákot, akik erőszakos cselekmények áldozatai lettek a Lukasenka-rezsim kezei közt. A levelet több mint 2000 ember írta alá (a szám folyamatosan növekszik), és itt érhető el.


Melléklet. Hírek és nemzetközi szervezetek jelentései a 2020-as Belorusz választásokról és annak utóhatásairól

  1. Prominens ellenzéki figurákat tartóztattak le Belarussziában az elnöki választás közeledtével (Euronews): https://www.euronews.com/2020/06/03/prominent-opposition-figures-arrested-in-belarus-as-presidential-election-approaches

  2. A belarusz választási megbízottak csalásokról számolnak be az augusztus 9-i választásokon (Associated Press): https://apnews.com/72e43a8b9e4c56362d4c1d6393bd54fb

  3. Lukasenka állítása a földcsuszamlásszerű győzelemről széleskörű tiltakozásokat váltott ki (The Guardian): https://www.theguardian.com/world/2020/aug/09/belarus-election-lukashenko-landslide-victory-fixing-claims

  4. Az ENSZ jogi szakértői „dühüket” fejezik ki a belarusz rendőrség tüntetők elleni erőszakos fellépése miatt (UN News): https://news.un.org/en/story/2020/08/1070172

  5. Belarusszia: Internet Szakadások, Online Cenzúra (Human Rights Watch): https://www.hrw.org/news/2020/08/28/belarus-internet-disruptions-online-censorship

  6. Belarusszia elbocsátotta a rendezőt a tüntetések támogatása miatt. Színészei azonnal felmondtak. (Reuters): https://www.reuters.com/article/us-belarus-election-theatre/belarus-sacked-director-for-backing-protests-his-actors-promptly-resigned-idUSKCN25E29I

  7. A belarusz nagykövet lemondott miután a kormány-ellenes tüntetőket támogatta (Euronews): https://www.euronews.com/2020/08/18/belarusian-ambassador-resigns-after-supporting-anti-government-protesters

  8. Tömeges letartóztatások a belarusz elnökellenes diákfelvonulások Során (New York Times): https://www.nytimes.com/aponline/2020/09/01/world/europe/ap-eu-belarus-protests.html

  9. Belarusszia tüntet: A diákok felvonulásokat tartanak az új félévkezdéskor (BBC News): https://www.bbc.com/news/world-europe-53984815

  10. A rendőrség belarusz diákokat vonszol ki az egyetem épületéből, ötöt letartóztattak (Reuters): https://de.reuters.com/article/uk-belarus-election-protests-idAFKBN25V1UQ

  11. Belarusszia: Nyilatkozatot adott ki az EU Főbiztosa / Elnökhelyettese Joseph Borrell: https://eeas.europa.eu/headquarters/headquarters-homepage/84140/belarus-statement-high-representativevice-president-josep-borrell_en

  12. Belarusszia: Az EU Főbiztosának nyilatkozata az Európai Unió nevében az elnökválasztásról: https://www.consilium.europa.eu/en/press/press-releases/2020/08/11/belarus-declaration-by-the-high-representative-on-behalf-of-the-european-union-on-the-presidential-elections/

  13. Az Egyesült Királyság Nyilatkozata: Belarusz Elnökválasztások 2020: https://www.gov.uk/government/news/uk-statement-belarusian-presidential-elections-2020

  14. Az ENSZ emberjogi szakértői: Belarusszia be kell fejezze a tüntetők kínzását és meg kell akadályozza elrablásukat: https://www.ohchr.org/EN/NewsEvents/Pages/DisplayNews.aspx?NewsID=26199&LangID=E&fbclid=IwAR0TyJ3m6mmz5bntR7dK-lIPNTHeY2M8Y0vXCM6PHKcpaRTDlwmnz31Cz1g